Info-tréning Bt.

Gyógyszeripari szakképzések

Kedvezményrendszer a 2022-es tanévben

Helyfoglalási és kedvezményrendszer

Mivel évről évre ismételten tapasztaltunk túljelentkezést a monitortanfolyamunkon, 2018-tól bevezettük a foglalón alapuló garantált részvételt, amely egyúttal lépcsőzetes árkedvezményt is biztosít a korán szerződő hallgatóink számára. Ez a rendszer a korábbi években megszokott ún. "early bird" kedvezményt felváltja és mértékét megnöveli. Ugyanakkor tartjuk magunkat a korábbi tradíciónkhoz, mely szerint a CRA képzésben a foglaló fizetése nem kötelező és nem elvárt, a végső elköteleződést a hallgatók részéről továbbra is a "felnőttképzési szerződés" elküldése jelenti. Szeretnénk azonban a foglaló előnyeire is felhívni a figyelmet, aminek hiányában elképzelhető, hogy a jelentkezőnek nem tudunk helyet biztosítani, és az árkedvezmények sem vehetők igénybe. A foglaló előre történő átutalása során igénybe vehető árcsökkentéseket az alábbi táblázat tartalmazza, látható, hogy a teljes díj összege a 512.000 forintos alapárnál jóval, korai helyfoglalás esetén akár bruttó 80.000 forinttal is alacsonyabb is lehet:            

Fizetési határidő

Foglaló összege

A foglalón felül 2022 januárban egy összegben fizetendő burttó tandíj

Részletfizetési igény esetén foglalón felül 2022 januárban és áprilisban fizetendő bruttó összeg

2021. ápr. 30.

40.000 Ft

392.000 Ft

202.000 Ft

2021. jún. 30.

50.000 Ft

392.000 Ft

202.000 Ft

2021. aug. 31.

60.000 Ft

392.000 Ft

202.000 Ft

2021. okt. 31.

70.000 Ft

392.000 Ft

202.000 Ft

2022. január

0 Ft

512.000 Ft

259.000 Ft

  • Készítés ideje: